London, 1398. Vagy bárhol, bármikor. Amikor "a jelek királyváltásra utalnak". Amikor le sem kerülnek a színről a nagygyűlések kellékei, s a kampány zárása egybeér az újabb kampányt nyitó nagyrendezvénnyel.

A szobaszínház játékosoknak meghagyott terét átlósan rendezett fekete hangfalak ládái tagolják. Előttük, mögöttük belógó mikrofonok izgalmas akusztikai játéka jelöli ki a történések elvont terének folyosóit. Cselszövések nagystílű módszertani bemutatója zajlik. Shakespeare okít, és most azt a különös helyzetet vizsgálja, amikor nem azonnali halálra, hanem előbb az azt megelőző lelki megsemmisülésre, nyilvános lemondásra kényszerítik a korona birtokosát.

Almási-Tóth András történelmi feketeszínházát vizsgálva tisztelgő részvéttel állapíthatjuk meg, hogy ő is monomániás rendezőink közé tartozik. Megunhatatlan számára a hatalom működésének vizsgálata. Mintha ugyanaz a helyét nem találó korona libegne szereplői feje fölött most is, de még a tavalyi, Spiró által írott Árpádház előadásában is, mint ami a 2000 őszén bemutatott Cymbeline-jében kereste gazdáját.

Szász Károly régi, veretes munkája és Somlyó György táncoló-éneklő fordítása után most új szöveg került színre: Spiró György fűrészfogú mondatai reszelik a levegőt. Nemigen lép a vers kivehető mintát, viszont ha megáll, olyan intenzív gondolkodásra késztet, hogy hallani még a nyakcsigolyák roppanását is. Irigylésre méltó műhelyhangulat lengi be a Budapesti Kamarát. Kivételesen okos emberek szórakoztatják és edzik itt egymást, rendesen beleszédülve egy probléma örvényébe. S színészileg is növekvőben lévő előadásról van szó.

A feketében és ezüstben tartott játék terét maga a rendező gondolta el, akinek sokadik együttmunkálkodása ez Földi Andrea jelmeztervezővel. A reménytelen politikai parádék változhatatlan stílusát a mostani előadásnak az Árpádházból kölcsönvett alapruhái is megerősítik.

Kezdéskor a még hatalma teljében lévő Richard gyufányi lángocska gyanánt villan elénk. Dolmány Attila nyakán fénylő páncél-zsabó díszlik a tűzvörös zakó fölött, fekete pantallója alatt fekete félcipőjét csupasz lábon viseli. Ellenfele, a víztermészetű Bolingbroke, a későbbi IV. Henrik az ebben az előadásban olykor rendkívüli erőt és játékosi érettséget mutató Lengyel Tamás. A hadra fogható férfiak öltözékén változatosan elhelyezett pár tenyérnyi páncélmaradvány idézi a történelmi időt. Kocsó Gábor vagy fél tucat szerepben, parókásan vagy fénylő kopaszon, ám mindig imponáló biztonsággal érezve a figurát, kifinomult színészi ösztönével tartva mértéket, szinte önmagából hozza létre az egész előadás kötőanyagát. Barta Dóra mozgástervező munkája leginkább a Karácsonyi Zoltán által játszott két alak, a Börtönőr és a Bolond erősen stilizált jeleneteit segíti meg. Ő - rendezői szándék szerint - tényleg azt az urat szolgálja és képviseli, akiről a szöveg szól: "...mert a koronában, / Mely a király halandó homlokát / Köríti, a halál az úr, s bohóca / Gúnyosan viccel és tréfálkozik, / Még hagyja lélegezni, egy kicsit / Királyosdit játszani engedi..."

Dolmány Attila, Törköly Levente, Kocsó Gábor, Jánosi Dávid és Majzik Edit

Lévay Viktória Gloster herceg összeomlott özvegyeként lép a játékba. Férfizakója hajtókáján száradó vér fénylik, mozgása és beszédstílusa alapján akármelyik jelenkori zenekar tragikus sorsú frontemberének hátrahagyott első nője is lehetne. Lónak való adag kábító piruláit megkapván távozik a színről. Richard nejeként, vagyis VI. Károly leányaként, francia dalocskát hangicsálva jelenik meg újra. Csicsereg, mocorog, cserreg és berreg, diónyi agyú, tökéletes "született feleségként" viselkedik. Pompás karikatúrája, szellemes játéka láttán lelkiismeret-furdalást érez az ember: tíz éve színpadon van. Miért, hogy csak most figyelhetni rá igazából?

Majzik Edit aljnövényzet-indulattól feszülő ápolónő-udvarhölgyként, kegyelemkérő anyahercegnőként és férfiszerepben, a ravasz Northumberland gróf alakjában látható. Jól funkcionáló, energiadús ármányosság jellemzi mindhárom figurát. Az előadás ízléssel féken tartott aktuálpolitikai vonulatát akaratlanul is erősíti Majzik tág artikulációjú, elszánt utcai politikusnőket idéző tribünre lépése a hatalomátvétel alkalmával. Mellbevágóan mulatságos és fenyegető.

A semlegesnek induló York, az összeesküvésen kapott fiát följelentő herceg, és a jelmeztervező jóvoltából kivirágzott Kertész szerepében látható Törköly Levente. Jó ritmusban, kellő erővel, mindig kicsit földszagú emberséggel van jelen. A sok szerepet egy emberrel játszató szereposztási eljárás nem könnyíti meg a történet követését, de megértve a - dramaturg híján alighanem - rendezői-fordítói döntéseket, plusz örömöket is tartogat a cselekmény alatt kirajzolódó mágneses erővonalak követése.

Jánosi Dávidot láthattuk már jónak. Ám az ilyen mély és célratörő munkát, mint amilyen az itteni második emberek és a mindent megúszó link árulók (Aumerle) féregember mivoltának s a Kertészinas ártatlan kisemberségének megmutatása, megújuló örömmel kell köszöntenünk.
Kaszás Mihály nagyszerű szerepekben mutatva meg magát, folytatja azt az államférfiakat bemutató sorozatot, amit az Árpádházban megkezdett. Itt John of Gaunt, Lancaster hercege, Salisbury grófja és Carlisle püspök szerepében parádézhat. Tiszta és erőteljes szövegmondásába, szokatlanul férfias, mégis artisztikus jelenlétébe mindig vegyül azonban valami korszerű vagy inkább időn túli kajánság. Meg kell jegyezni, hogy a szöveg értelmébe vetett hit ilyen gyakorlati megnyilvánulását Ruszt József színházában élvezhettük annak idején.

Törköly Levente, Lévay Viktória és Karácsonyi Zoltán (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Érdekes volt látni Dolmány Attila Richardját a főpróbán s egy későbbi előadás alkalmával. Először még nem bírta egészen legyőzni a csábítást, hogy egy formátumos uralkodót mutasson. Olyan király kezdett, akiből sütött az erő, s aki - mindennek ellenére - nem volt egészen jelen saját bukása nagy pillanatában. Másodszorra már a kezdés perceiben megjelent benne valami különös, könnyen romlásnak induló minőség, A szerep végállapota visszaszivárgott, elért az elejéhez. S most már a szerepjátszó hajlandóság, a természetes galádság (például, hogy jogtalanul ráteszi a kezét száműzött riválisa birtokaira) szépen keveredik a formában vagyis a felkent király sérthetetlenségében bízó semmicske ember öntudatra eszmélésével. Dolmány Richardja amúgy gyakorlott közéleti ember, kenyere a megvetés és a bizalmatlanság. A nagybeteg Gaunt meglátogatásakor elváltozott arcú borzként kuporodik a szék karfájára. Élvezi mindenhatóságát, eddig villogó, nagy szeme aszalt szilva formára változik. Ez a Richard lebeg az önélvezettől és a vélt, transzcendens biztonság csalfa érzetétől. A másodszorra látott előadásban már az is tetten érhető volt: Richard felfogja, mi történik éppen. Trónról való letaszítása után egyre értékesebb emberi vonásokat mutat. Bizarr haldoklási jelenete már nem királyi bukás. Egy ember pusztul el. "A többi néma gyász."  Dolmány Attila hangját hallgatva felrémlenek időnként Gábor Miklós tágas "á" hangzói, s játékát nézve szíven üt valami régtől ismerős, kecses okosság. De szó sincs semmiféle másodlagosságról. Jelentős jövőről talán annál inkább.

Almási-Tóth András remek hangzatokkal emeli ki a történet teatralitását, Prokofjev Hamlet-muzsikája és a Massive Attack csúfondáros zenéje jól megfér egymás mellett. A médiacirkusz mikrofonjai kiválóan szolgálják a sajtónak vagy az utókornak szánt hírek vagy álhírek megfogalmazását, de konspiratív éjszakai telefonokra is emlékeztetnek.

A rendkívül élvezetes előadás nyomasztó túlélési tréning is egyben saját királyváltó időszakunkra készülve, amikor - akár akarjuk, akár nem - mi is megtudjuk majd: "Kik lettek az ibolyák az új tavasz kertjében."

GABNAI KATALIN